A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik. Ebből az alkalomból irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt. József Attila 1905-ben született. A magyar költészet napja alkalmából az általánossuli.hu az alábbi verset ajánlja. József Attila Születésnapomra Harminckét éves lettem én –meglepetés e költeménycsecsebecse: ajándék, mellyel meglepeme […]
A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. A Biblia szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. A valláson kívül is a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, amelyet március vagy […]
A nagypéntek a húsvét előtti péntek. Ezen a napon emlékeznek meg Jézus Krisztus kínszenvedéséről, kereszthaláláról és temetéséről. Az egyházi év egyetlen olyan napja a nagypéntek, amikor a templomokban nem mutatnak be szentmisét. A nagycsütörtöki utolsó vacsora emlékére bemutatott szentmise után a szertartás a földre borulással kezdődik, a Jézus értünk vállalt szenvedése és halála iránti mély […]
2007-ben az Egyesült Nemzetek Szervezete április 2-át jelölte ki az autizmus világnapjának. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet, hogy az emberek 1%-a autizmussal élő, és széles körű információt nyújtson az autizmusról. Az autizmus olyan állapot vagy másképpen fogyatékosság, mely eltérő fejlődéshez vezet. A napjainkban használt hivatalos kifejezés: autizmus spektrumzavar. A kifejezésben a spektrum szó […]
Puskás Ferenc, a valaha élt legismertebb és legnépszerűbb magyar ember 1927. április 1-jén született Budapesten és 2006. november 17-én halt meg Budapesten. Puskás Ferenc már életében legendává lett, de népszerűsége halála óta sem változott. Magyarország igyekszik ápolni emlékét, méltó módon őrizni legismertebb, a magyarok hírnevét világszerte öregbítő hírességének történetét, a Real Madrid legnagyobbjai között említi […]
Az apák napját június harmadik vasárnapján ünnepeljük.A 20. század elején kezdték el megtartani az anyák napja párjaként. Ilyenkor emlékeznek az apákra, nagyapákra és a többi férfi elődre. Cikkajánló
1910-ben határozták el, hogy nemzetközi nőnapot tartanak annak emlékére, hogy 1857. március 8-án New Yorkban a textilipari munkásnők a béregyenlőségért és munkaidő csökkentéséért sztrájkoltak. A nőnapot manapság már kevésbé a nők egyenjogúságával és szabad munkavállalásával kapcsolatos demonstratív napként tartjuk számon, sokkal inkább a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésére használjuk. További infó: hu.wikipedia.org/wiki/Nemzetközi_nőnap Cikkajánló
A Duolingo ingyenes, nyelvtanulásra szolgáló weboldal és mobilalkalmazás, amely több mint 60 különböző nyelvkombinációhoz kínál ingyenes tanfolyamokat. Népszerűségét a játékossága és a rövid leckékre osztása okozza, hiszen így mindenki a maga szabadidejéhez igazíthatja, hogy egyszerre mennyi leckét végez el. Mobiltelefonos alkalmazása letölthető Androidra, iOS-re és Windows Phonre-ra is. Tovább a Doulingo weboldalára
A fővárosi ivóvízellátó rendszer egyik leglátványosabb létesítménye a Kőbányai víztároló medence.
A tavasz kezdetének többféle dátumot is szokás tekinteni: (A dátumok a Föld északi féltekére vonatkoznak.) Forrás, további infó: hu.wikipedia.org/wiki/Nap-éj_egyenlőség
Kincsem (Tápiószentmárton, 1874. március 17. – Kisbér, 1887. március 17.) többszörös díjnyertes, Magyarországon tenyésztett, angol telivér szülőktől származó versenyló, a magyar lósport és lótenyésztés büszkesége. Magyarországon „a legyőzhetetlen csodakanca” névvel, Európa többi részén pedig a „Hungarian wonder” (vagyis magyar csoda) titulusokkal illették. Kincsem Blaskovich Ernő tápiószentmártoni lótenyésztő birtokán született. A sportsikerei révén később világhírűvé vált […]
Március 15. a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kezdete, amelynek célja a Habsburg-uralom megszüntetése, a függetlenség és az alkotmányos berendezkedés kivívása volt. Március 15-e 1989-ben volt először munkaszüneti nap, 1990 óta hivatalos nemzeti ünnep, s egyben a magyar sajtó napja, annak emlékére, hogy 1848-ban ezen a napon nyomtatták a magyar […]